Ma reggel 9 órakor, elkezdett pittyegni a telefonom. Mintha csak sms jött volna. A képernyőn a következő kérdés villódzott: Elköltözzek?
Tudni kell, hogy a párommal már több, mint 9 éve vagyunk együtt, de csak most fél éve költöztünk össze.
Én 15 és fél ő épp 18 volt amikor összejöttünk még a gimnáziumban, minden időnket együtt töltöttük, aztán főiskolába ment, de nem túl messzire, így még mindig elég sokat tudtunk találkozni, majd én mentem egyetemre, a világ végére és már nehezebb volt megoldást találni, majd mesterképzésre ment és külföldi gyakorlatra utazott így minden egyes évben egyre ritkábban és ritkábban tudtunk találkozni. Viszont imádtuk egymást, úgy igazán, tiszta szívből! Végül én a diplomamunkámat írtam, a záróvizsgámra készültem, ő pedig elkezdett dolgozni egy olyan helyen vezető pozícióban ahol nem ismerik a szabadnap kifejezést (de tényleg), így fél évig alig láttuk egymást. Egyébként is feszültek voltunk, de ez még jobban megviselt minket.
Folyamatosan veszekedtünk, egyik balhé követte a másikat, egyik kiabálás nagyobb volt, mint a másik.
Azon gondolkoztam minden nap, hogy van-e értelme így folytatni, vívódtam, hiszen tudtam, hogy ha végzek, akkor összeköltözhetnénk, de féltem, hogy mi fog történni.
Mégis meghoztam egy döntést, hiszen minden ellenére még mindig szerettem, jobban mint bárkit a világon.
Összeköltöztünk, egy icipici lakásban, egy sötét kis lyukban, egy számomra teljesen idegen városban, ahol senkit nem ismertem. Szinte semmink nem volt. Ez volt fél évvel ezelőtt.
A párom éjt nappallá téve dolgozik, alig volt pár szabad napja ezalatt a fél év alatt, mindent egyedül kell megoldanom. Én biztosítom neki a hátteret, ő biztosítja a biztonságot. Veszekszünk, még mindig, sokat, de itt vagyunk együtt vagyunk, összetartunk és szeretjük egymást. Jobban, mint valaha. Fél évet adtam magamnak a döntésre. Ma a saját figyelmeztetésemet kaptam meg, hogy gondoljam át, hogyan döntök. És tudjátok mit? Nem is volt ez kérdés!
MERT MINDEN NAP MEGKÉRDEZEM MAGAMTÓL:
LEÉLNÉD VELE AZ ÉLETEDET? AZ EGÉSZET?
A VÁLASZOM PEDIG MINDIG: IGEN! IGEN! IGEN!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: